Kedves verseim - saját fordításomban
21-30.

SERMO SUPER SEPULCHRUM
Desiderii Kosztolányi



Videtin fratres, raptim mortem obivit,
et nobis nos (sic decepit) reliquit.
Eum noramus, non virtute notum,
non illustrem, sed cor apud cor nostrum.
At fuit.
Heu, ut solum.
Aerarium
corruit.

Estote omnes prudentes hoc exemplo.
Ita est homo, est exemplar unicum, ex quo
non vixit plus nec vivit; paria
duo arboris non crescunt folia,
sic non erunt pares magnum per aevum.
Videte caput hoc, videte gratum
ocellum collabentem hunc, dextera
ecce est nefanda nebula obruta,
rigens, ut petra,
sanctorum ut membra,
cui hieroglyphis arcana avita
insculpta sunt, quae habebat rara vita

sola. Quisquis fuit, lux et calores
fuit; norant volgabant ipsum esse omnes.
Ut hunc illumve dilexit cibum,
sonavitque obsignatum nunc labrum
silentio, eius vox ut quassit auris,
ut in templis campanae gurgite haustis
infra in profundo, ut nuper "Corculum
- ait -, velim gustare caseum",
bibebat vinum aut beatus stupebat
fumum tabaci, qui in manu calebat
sua, currebat, telephono agebat,
filumque pictum somnii texebat,
in fronte monstrabat signum nitens
ipsum esse solum ex mille milies.

Licet quaeras, frustra, non invenitur,
sive hic, seu in Seres, in Africam itur,
in praeterito, in diviti futuro
quisquis nascetur, at pacto ipse nullo.
Numquamque plus
candescet eius risus pallidus.
Fallax versabilis fortuna est iterum
hoc ad creandum inops miraculum.

Amici cari, omnino eo est modo,
velut ille est in fabulis homo.
Actutum, quem teneret vita mente,
de illo "Quondam..." narrabamus repente.
Caelum occidit dein pondere tremendo —
de illo "Numquam..." narramus inde flendo.

Certans qui quaerebat bonum, est situs,
signum ut torpens mutum sui ipsius.
Non surget fletu, voce, potione.
Erat quondam aut numquam terrarum in orbe.

ANNABEL LEE
Edgar Allan Poe



Ëgyszër, de sok, ó, de sok éve már,
Volt ëgy föld tengër fele,
Ahol is lakozott ëgy kislëány,
Kinek Annabel Lee neve;
S hogy én szeretëm s szeret ő, ëgyedül
E tudat volt élete.

Kisgyerëk én is, és gyerëk ő,
E földön, tengër fele;
De szerettünk - s több vala, mint szerelëm -,
Én s Annabel Leem szive;
Hogy a szárnyas égi szeráf irigyen
Néz e szerelëmre lë.

S ez volt oka, hogy - de sok éve már -
E földön, tengër fele
Ëgy fëlhő jött, s hidegën csapott
Szép Annabel Leemre szele;
A magas rokonság érte jött
Vive tőlem messzire,
A sírhalomba bezárta őt
E földön, tengër fele.

Irigyëltek az angyalok is, hiszën
Nëm boldogok ennyire -
S ez volt oka (mindaz tudja, ki jár
E földön, tengër fele),
Hogy a fëlhő jött s éjjel lëcsapott
Annabel Leemre halála szele.

De ilyen szerelëmnek mást sosë köt,
A nagyobbat sëm kötele -
Okosabbat sëm kötele -
Sëm az angyal fönt az egek fölött,
Së lidérc víz mélyeibe',
Sosë bont, sosë ront szét: kötve szivem
S szép Annabel Leem szive.

Hisz a hold sugarat ha vet, álmot is ad,
S szép Annabel Leem vele;
Ha a csillagos ég tüze gyúl, vele ég
Szép Annabel Leem szëme;
S igy az éjjelëkën velem ott pihen
Én édësëm - életëm - én jegyësëm,
Sírjában a tengër fele,
A morajló ár fele.

TRES IN PRATO
Andreae Ady



Tantum tres in Prato magno sumus:
Deusque egoque et anathema agreste.
Omnes certe occasuros nos scio,
Magnum si clamem lingua non favente.

Ego solus non timeo tremens
Cutem meam Satana possidente
Iam certe, sed Pratum atque eius Deum
Tamen servabo atque anathema agreste.

Incassum hic fiunt omnia, omnia.
Autumno, hieme, vere, ardore aestatis
Tardo: in Prato derunt miracula
Nobis, nobis tribus nisi obduratis.

A KOCSMÁBAN
Ismeretlen szërző
(Carmina Burana 196.)


A kocsmába mikor vagyunk,
Nëm a hanton jár az agyunk.
De gyorsan eljátsszuk pénzünk,
Mind ott csurog verejtékünk.
Hogy mi folyik a kocsmába,
Hol a pénz tölt a pohárba,
Azt këll itt, hogy kérdëzzétëk;
Hallgassátok, mit beszélëk!

Ez elissza, az eljátssza,
Amaz él a vakvilágba,
De kik játékban ragadnak,
Néha jól mëgkopasztatnak.
Néha kiöltöznek ottan,
Néha járnak csak darócban,
A haláltól ki së rëtteg,
De Bacchusért sorsot vetnek.

Ëgy pénz ára bort elsőre,
Aki szabad, húz belőle,
Ëgyet rabsorban lëvőkért,
Aztán isznak az élőkért,
Negyedszër mindën kërësztyénëkre,
Ötödször mëg a boldogult hívëkre,
Hatodszor hívságos szororokra,
Hetedszër erdőmélyi harcosokra.

Nyolcadszor a bukott testvérëkért,
Kilencedszër szökött barátokért,
Tizedszër azért, ki hajózik,
Tizënëgyedszër, ki csak civódik,
Tizënkettedszër aki bűnét bánja,
Tizënharmadszor aki útját járja,
Úgy pápára, mint királyra,
Isznak annyit, nincs határa.

Iszik úr, iszik asszonya,
Iszik pap, iszik katona,
Iszik a lyány a legénnyel,
Iszik szolga a cseléddel,
Iszik lusta, iszik strébër,
Iszik fehér, iszik négër,
Iszik szilárd s állhatatlan,
Iszik bölcs és faragatlan.

Iszik beteg és nyomorgó,
Iszik névtelen, kóborgó,
Iszik öreg, iszik kölök,
Iszik dékán mëg főnökök,
Iszik fivér, nővér, anya,
Iszik velük a vén banya,
Iszik az mëg iszik ez mëg
Isznak százak, isznak ezrek.

Hat pénz ára bor elmëgyën
Ëgyből, hisz isszák féktelen,
Nyakló nélkül mindahányan,
Igyanak bármily vidáman.
Így szíják vérünk a népek,
És így lëszünk majd szëgényëk.
Ördög vigye, akik szíják,
Választottakhoz në írják!


PRECES IONA
Michaelis Babits



Verbis iam sum desertus aut abundans
tamquam rivus sum ego qui volvit undas
vagus nec ripam habens nec destinata
sic porto multa antiqua verba vana
ut fluctus errans saepes aggeres
evulsos terminorum stipites.
Utinam det meatui alveum
rivi mei Magister, ad salum
certa ut currat via, ' o clausulam Is
statuat versuum laciniis
praesumpte rectam, stant quae in abaco,
sint sancta Biblia artis mi libro
metricae, qui olim quaerebam latebras
piger servus ut Ionas, in tenebras
post descendi vivas surdas calentes
tormentorum, ut Ionas in pisce, nec tres
in dies, sed tres in menses vel annos
vel saecula, utinam redeat mi, ante os
Balenae caecioris funditus
et sempiternae me vorat, vetus
sonus; verbis stantibus agmine
integro, Eo monente dicere
fortis possim ut guttur valet meum
aegrum nec fatiger ad vesperum -
me aut dum potestates sinunt loqui
Caeli et Ninives nec iubent mori.

BALLADA A BLOIS-I VERSËNYRE
François Villon



Szomjan halok, míg forrás van közelben,
Tűzforrón is mindën fogam vacog;
Hazám vidékén járok idegënben;
Eleven szénnél fagytól borzadok;
Díszruhában csupasz pondró vagyok.
Kacagok sírva, várva nëm remélëk;
Vígasztalnak a gyászos csüggedésëk;
Nagy örömömben sëmmi nëm vidít;
Erő s hatalom nélkül többet érëk,
Mindënki szívesen lát s eltaszít.

Kétségtelent bizonytalanba' leltem;
Nyilvánvalót nëm, mást mindënt tudok;
Nincs kételyëm, csak a biztos ügyekben;
Tudáshoz véletlen s vakon jutok.
Mindënt elnyerve vesztës maradok;
"Adj' Isten jó'stét!" - rëggel így beszélëk;
Földre eséstől hanyatt fekve félëk;
Jómódban nëm találok ëgy kanyit;
Örökhagyóm nincs, jusst hát tőle kérëk;
Mindënki szívesen lát s eltaszít.

Nëm aggaszt sëmmi, s a gond gyötri lelkëm,
Vagyonhoz jutni - kapzsi nëm vagyok;
Ki jót mond rólam, az bánt mëg szivemben,
Igazabb híveim nagyobb gazok.
Jót tësznek, ha rávësznek a csalók:
Fehérek a hollók, hattyúk sötétek;
S nekëm sokat segítenek, ha vétnek;
Ëgynek hiszëk hamist már s igazit;
Mindënt mëgjegyzëk, sëmmit mëg nëm értëk,
Mindënki szívesen lát s eltaszít.

Kegyës hercëg, ha már rávitt a lélëk,
Tudd: értëk én híján tudásnak, észnek;
Külön állok, s közös törvény szorít.
Még mit tëszëk? Nos? Jutalmat remélëk.
Mindënki szívesen lát s eltaszít.

CXXX. ZSOLTÁR
Ismeretlen szërző



Mënet-ének

A mélységëkből hívtalak Tégëd, Δ!
Én Uram, mëghalld hívásom - a füled figyelmes lëgyën rám -
imám szavára.
Ha a vétkünk nézëd, ÚR - én Uram, ki áll mëg?
Ám véled van a bocsánat - hogy tisztëletët kapj.
Én bíztam Δ-ban - a lelkëm bízott.
És válaszát vártam -
a lelkëm én Uramat;
inkább, mint őrök rëggelt - mint őrök a rëggelt.
Várj, Isten-Vívó, Δ -ra,
mert Δ-nál a kegyelëm - és bő nála a mënekvés.
S ő menti ki az Isten-Vívót mindën vétkéből.

AD ULTIMA
Iohannis Arany



Lyram, lyram habeto
Ad pectora, quando
Parcae veniunt;
Sonat tibi chorda?
Solamina corda
Maesta inveniunt.

Vinum, ignis amoris
Dest sanguine cordis?
Ne mitte sinu;
Non gaudia oblata,
Luctus tibi fata
Sparsere manu?

Nam vita venusta,
Pars dest modo multa:
Cave reliquo;
Modo fronde nudus,
Hiemem assecutus
Ver ne cupito.

Spes tota profugit —
Spatii vix currit
Sol dimidium:
Laetatus aprico
Nubem eice divo,
Fac te ipse hilarum.

Numquam puta nervos
Non esse disertos:
Modi variant;
Et laetitiam di
Contento ita fandi
Crebro tibi dant.

Intus, fori' sensus
Causaeque repletu's,
Dum sanguinem habes;
Nova agente mente,
Lyra eliciente
Cave iners restes.

Auditu' secusve
Dic carmen ita usque,
Divi uti volunt,
Deserti uti pratis
Aestate crematis
Grylli usque canunt.

ÖRDÖG VISZI
Robert Burns



Ördög húzza uccák során,
Táncó, viszi a Fináncot,
Visong az asszony: "Vín Patás,
Szërëncsít hozzon a táncod."

KÓRUS.
Ördög viszi, ördög viszi,
Ördög viszi a Fináncot,
Tánccaa viszi, tánccaa viszi,
Tánccaa viszi a Fináncot.

"Lëssz cefre is, fől jaó sör is,
Naóták, játík, viháncok,
Nagy fekete dög, ezër hála, hogy
Tánccaa viszëd a Fináncot."

KÓRUS.
Ördög viszi...

Hármas forgós, nígyes forgós,
Csűrdöngölők, dudatáncok,
De a legjobb tánc a fődön a', hogy
Ördög viszi a Fináncot.

KÓRUS.
Ördög viszi...


ÉNEKËK ÉNEKE
mely Salamontól van

IV


Të tökéletës vagy, szerelmem - të tökéletës vagy.
A szëmëd: galamb a fátylad rejtëkében.
A hajad, mint a kecskék nyája - kik lëvonulnak Gil`ád hëgyéről.
A fogad, mint a nyírt juhok nyája - kik fëljönnek a fürdésből;
ki van, mind ikërt ellik - ki sincs, ki köztük meddő.
Mint karmazsin cérna, az ajkad; a csacsogód csinos -
mint gránátalma-cikk, halántékod a fátylad rejtëkében -
mint a Dávid tornya, a nyakad, mely töltésre épült,
és rá akasztva van ezër pajzs - a hősök összes pajzsa.
A párja mellednek - mint párja gidáknak,
ikrei gazellának - kik liliomokat rágnak.
Míg fëlsóhajt a rëggel - és oszlanak az árnyak,
hozzád mëgyëk, a mirrhahëgyre - és a tömjéndombra.

Mind tökéletës vagy, szerelmem - nincsën hibád.
A Libanontól velem, mátkám - a Libanontól velem gyere el;
az Amáná csúcstól utazz lë - a Sönír s Hermón csúcstól,
az oroszlánok fészkétől - a párducok hëgyétől.

A lelkëm elloptad, én húgom - mátkám, a lelkëm elloptad,
csak a fél szëmëddel - csak az ëgyik lánccal a nyakékëdből.
De szëbbek öleléseid, én húgom - de jobbak öleléseid a bornál;
és a kencéid szaga az összes balzsamoknál.
A méz csordul ki az ajkadon, mátkám -
a tej s mézikra a nyelved alatt,
és a ruháid szaga - mint a Libanon szaga.

Bezárt kert a húgom - mátkám zárt kőkút - lëlakatolt forrás.
A të sarjúd gránátalmaliget, a kincsëk gyümölcsével -
és hennák is nárdusokkal -
nárdus és sáfrány, fahéj és cukornád, a tömjén összes fájával -
mirrha és áloé, a balzsamfa összes lombjával.

Ó kert kuta - ó élő víz ere - ó Libanonról lëömlő!
Kelj, északi szél - és jöjj, déli szél,
fújd át a kertëm - hogy folyjék balzsamja,
járja bé szeretőm a kertjét - és ëgye a kincse gyümölcsét!