Fehér Bence
Szonëttëk könyve
Hét nyelvën

Sonnet I

Kit nëm beszélhet nyelv, torok, së száj,
Azt mondanom vérëm futása kerget.
Të indítod s állítod, drága gyermëk,
Indul s fülembe zúg és ëgyre fáj,

Kerëng s mëgáll. Neved az akadály:
Áldom s becézëm, bármin is merëngëk,
Nëm ëgyszër, kétszër: százszor belekezdëk.
Arcod, kezed, hangod emléke váj

Kemény fejembe olthatatlan érzést.
Bazsalygó szádat félëm, zsënge testëd.
Ez vegy të, s én nëm várhatok mëgértést:

Nëm méltó-é ë fickó, hogy nevessed?
Csakazértis, értsd mëg e néma kérést:
Elédben állnom és szeretnëm esdëk.

Sonnet II

Animi cogor diva sorte velle,
Animum vult sibi tuum meus
Tua latrans memoria, ut lupus.
Tua est vox dulcior visusque melle,

At vox amarior visusque felle,
Cum te voco. Respondes ocius,
“Vale” dicis, vultum abdis, funditus
Mi ignaro, quid velis, corpus rebelle.

Te quam velim quotidie vocare,
Tuo vel hostili tangi nitori,
Subducere hoc tuum rebelle corpus!

Agatur quicquid, te spero id parare,
Te avens tremo tinnitu telephoni,
Per te vivam, etsi per te me haurit Orcus.


Sonnet III

Tief ist mein Wunsch, wie die Salzwasserquelle,
Wovon die Palmen saugen ihren Saft,
So müßt' ich saugen meine Lebenskraft
Vom Abgrund einer Liebe, bei der Hölle.

Vom Abgrund klingt Erinnerung: 'ne Schelle.
Wie furchtbar ist's, unmöglich, mangelhaft!
Wie klein bist Du, vollendet, jung, voll Kraft,
Die reißt mein G'hirn, wie die Erdbebenswelle.

Ich fühlt' es nie. Ist es aber unmöglich?
Ich weiß es wohl: es ist ein Ungeheuer,
Doch meine Seele ist nicht mehr beweglich,

Sie weiß und will; bezahlt die ries'ge Steuer:
Alles. Sag' mal ein einz'ges Wort zu mir:
Verwechsle ich Ehr', Weisheit, Welt mit dir.

Sonnet IV

In joy and pains my soul, like swans, flies high.
Loving a child, who is so far from me:
Odd realms of haste, fear, silence are my sky,
Visions of Thee, but no real thing to see.

Every two week once I have but a glance,
The weight of which I have with pains to bear.
Hours upon hours, new dreams: what a fey dance!
E'en like shot swans, they fall: I must forbear.

Expert of best and worst, abyss and height,
Coward as I'm, no mate for such a maid,
Adoring I pray Thy loved heavenly sight
To help my joys, pains: swans in Thy lap braid.

Hast Thou e'er seen a swan fly with his mate?
Yon skies of God wait blue: fly with me, Kate!

Sonnet V

Καλὴ μία τ’ ει̉̃ καὶ μόνη, γύναι,
Σ’ ε̉́δωκε γὰρ ηْ ε̉λεήσασα Μοι̃ρα.
’′Εγω δὲ τίς σοί ει̉μι, ου̉ μὲν οι̉̃δα,
Τὸ δ’ οι̉̃δα, πάντα σοί με δόμεναι.

Фιλει̃ν σ’ ‛υφ’ ‛ιμέρου διώκομαι
Φεύγειν σε μέλλων, ου̉́ πω σοι πέποιθα,
’Aλλ’ ει̉ σὺ φεύγεις, πα̃ν α̉́λγος πέπονθα.
Σκληρὸν πρὸς κέντρα μοι λακτίζεναι.

Καὶ γὰρ φεύγεις μ’. ’Ώκεις ‛ως ου̉χ ‛ορω̃σιν
Κύνες πρόκας ε̉ν ْύλαις, ْὰς α̉́γουσιν,
Φεύγει μ’ οْύτως τὸ σὸν μέλαν κάρη.

Κάθηρόν νυν με τω̃ν ε̉μω̃ν μεριμνω̃ν,
’Απόπροθέν σου̃, ‛ως ‛υπ’ ο̉στρακισμω̃ν,
Μὴ βάλλε, ρυ̃σαί μ’, ω̉̃ Καθαρίνη.

Sonnet VI



Sonnet VII

O fille impénétrable, écoute ma querelle.
Tu me fuis, et je suis seul et désespérant.
As-tu quelque merci dans ton âme dedans?
Que le Seigneur ait de Toi merci éternelle.

Que tiens-tu dans ton âme que tes quatorze ans?
Je ne sais rien de toi. Es-tu bonne ou cruelle?
Mais avant que Dieu fit le ciel, la terre belle,
Il m'a prédestiné d'être à toi, ou néant.

Ni tes faits, ni ton coeur je ne peux pas comprendre.
Il fallait que de toi je me veuille défendre,
Mais ta présence, vie, amour — c'est que je veux.

Es-tu un ange, ou un démon, ou comme nous?
Comme on dit, es-tu folle, ou — mon Dieu! — suis-je fou?
Que Dieu te pardonne, et me pardonne, tous deux.







Sonnet VIII

Caelo sereno congelant aquae,
At ardet mente nebulosa amor,
Torpedini labore non dabor,
Hiemis vento ut torpescunt genae.

Alor, quam ‘ educavi, et educor
Rapacitateque eius animae
Iuventaque eius carnis bellulae.
Nancisci si dignus sim, anceps agor.

Aliis quid, quid ipsi fabuler?
Rotis, ut Ixion, si volverer,
Utrum esset poena tantae audaciae?

Sed quam Deus meus mihi obtulit,
Si nollem, nunquam digna poena fit.
Ades, lux nigra tu, nocti meae!

Sonnet IX

Szëmëd ha nyílt s hideg, én mëgfagyok.
Nézd, itt ülök e jég-dúlt éjszakában,
Tëlëfont várok vagy csodát, hiában;
Tudom: csodára méltatlan vagyok.

Hangod siet, s én állok tompa gyászban,
Már mégy is, és én mëg sëm mozdulok,
Csak ëgy szót, ëgy szót: "Kati" mormolok.
Magam magamba zárom szörnyü vágyban.

Mënnëm këll. Látnom tégëd. Rëggel. Estve.
Kérëm s káromlom Istent térdre esve,
Mire rëndëlt öröktől, mondja nékëm!

Mert csak Të vagy örökségëm,
Kati
Kitől ég s föld el próbál tiltani —
S szëmëd hogy rám néz, mégis ez reményëm.

Sonnet X

Wandering alone in rooms with kids around,
Sitting alone in my exploring thought,
Thinking to do something, I've found but naught;
Maybe I felt content to no one bound.

Then I was suddenly aware of You,
A kid among the kids, a laughing child,
A piercing look, unaccessible mind,
Unlike the Grown and Little, ever new.

I durst not utter your imperial name,
I feared to step into your globe of light,
I wailed males purring round You, like a dove,

O
Catherine, see! yet I am not to blame,
For I, the queer old guy, though out of sight,
Fight, hope, contend for your e'erlasting love.

Sonnet XI

Σὼ ό̉σσε ει̉̃δον φω̃τα καὶ ε̉́αρ
Εν τούτωι τω̃ι σκότει τω̃ν νηπίων·
Εν τη̃ι ε̉ρήμωι ση̃ι φωνη̃ι βοω̃ν
Κηρύττει καὶ μυθει̃ται τὸ ό̉ναρ.

Σὲ γὰρ μυθει̃ται πα̃ν ο̉́ναρ ‛ο ει̉̃δον,
Πράττειν λαλει̃ν τε φεύγοντος δέους,
Μάχεσθαι ْω̃ι με δει̃ διὰ σκότους
Σκια̃ς τ’ α̉νδρω̃ν, ْη̃ι σχετλίως ε̉́δειδον.

Ει̉ μήτι τ’ αι̉γίδι τε μὴ πάρει,
‛O τω̃ν α̉́λλων ο̉́χλος μ’ α̉φαπασει̃·
’Έγω δ’ ευ̉̃ οι̉̃δα μοι σε Παλλάδ’ ει̉̃ναι.

‛Ορω̃ σ’ ‛ως ι̉δέαν α̉σώματον
‛Ύπαρ τ’ ο̉́ναρ τ’ ε̉ν αι̉θέρι προσει̃ναι,
’Έχειν κα̉̉́ν σ’ οι̉̃δα σω̃μα τέλεον.

Sonnet XII

Je crie a toi, étoile d'aube, comme un coq
— Éveille-toi, Pierrot! — pour mon âme dormant,
Je chante ma douleur, comme un oiseau sanglant,
Ou un troubadour ancien en la langue d'oc.

Mon étoile, tu peux illuminer la nuit
D'une pluie languie et blanche et sans espoir;
O feu vif et joyeux, moquant, rapide et noir,
Assaille-moi, charbon, car mon tourment te fuit.

Étoile de ma vie et fontaine éternelle!
Tu peux éteindre, toi, ma soif et ma famine
Du bon, du beaux, du saint: ma brulante Pucelle

A demi Nelly Smith, a demi Libytine.
Mais je crains de monter, hélas! au ciel pour elle —
Je crie abandonné le nom de
Catherine.

Sonnet XIII

Olly vitéz ki valék, lők akar varangy 's ung,
Reves fábann űlvén az mint főldi béka,
Oh melly vakogásval Të neved vonétva
Sombok mëgé búván, még ez nappal vagyunk.

Zőld fűbenn látván holló hajad szállnia,
Kartsú nád-szálokbann hajló dërëkodat,
Az bíbitz rikojtássán hallván hangodat:
Tűz, met ës szabdal, mint kegyetlen fringia.

Az Të eleidbenn mint mernék állanom,
Lelkëmnek ohajtássát elédbenn adnom,
Im ëgy mosolyodbann el këlle olvadnom.

Nëtalám haragunnál, az helyt elvésznék,
Kérésim mëgvetnéd, örökös kárt vallnék,
Az mint hozjám téréndsz, főldönn Isten lönnék.

Sonnet XIV

Ich war gewesen Klug und wurd' ein Narr,
Der tags und nachts läuft nach 'ner Träumerei,
Gebunden nicht mit Ketten, Zauberei,
Sondern mit manchem schwarzglänzenden Haar.

War es genug: zwei nußfarbige Augen
Zu sehn — und meine Seele ward gestohlen,
Sie ward von deiner Schönheit durchgeboren —
Unregelmäß'ge Nase, droll'ge Launen?

Ach ja, du schwarze Tochter der Vikingen,
Ich wußte dich lang, freches, weises Weib,
Ich hab' gekannt dein unerhörtes G'hirn:

Vielleicht die größte Seele konnt' ich finden.
Doch jetzt wünsch' ich nicht Weisheit, mehr den Leib,
Und deine Lippen, Augenbraue, Stirn.

Sonnet XV

Kit nëm beszélhet nyelv, torok, së száj,
Animi cogor diva sorte velle.
Tief ist mein Wunsch, wie die Salzwasserquelle,
In joy and pains my soul, like swans, flies high.

Καλὴ μία τ’ ει̉̃ καὶ μόνη, γύναι,
ﻞﺑ ﻚﻳﻮﺘﺳﺍ ﻡﻠ
ﺟﻴﺌﻰﻋﻠﻰﱠﻳﺎﺍﷲْ
O fille impénétrable, écoute ma querelle!
Caelo sereno congelant aquae —

Szëmëd ha nyílt s hideg, én mëgfagyok;
Wandering alone in rooms with kids around,
Σὼ ό̉σσε ει̉̃δον φω̃τα καὶ ε̉́αρ.

Je crie a toi, étoile d'aube, comme un coq:
"Olly vitéz ki valék, lők akar varangy 's ung —
Ich war gewesen Klug und wurd' ein Narr."